Zsolti / Ford Mustang V6 2017 (White Horse)
Mustang 2017-es évjárat, 6. generációs alublokkos Cyclone 3.7 V6 24 szelepes Ti-VCT 309 Le automata, független hátsó felfüggesztéssel.
Egy kis történelem: Az első Cyclon erőforrást a 2008-as Mazda CX-9-ben tesztelték, majd a 2009-től sorozatgyártott Lincoln MKS-nél alkalmazták.
Néhány nappal a 2009-es Los Angeles-i Nemzetközi Autókiállítás előtt mutatta be a Ford a V6 3,7L új változatát, amit a 2011-es Mustang számára gyártott, változó vezérlésű (Ti-VCT) kettős, függetlenül változtatható vezérműtengelyes időzítéssel (Twin-Independent Variable Cam Timing).
A Ford így nevezi a változtatható szelep nyitású motorjainak az ezredforduló után továbbfejlesztett változatát, amelyben mind a szívóoldali, mind a kipufogó szelep nyitásának ideje egymástól függetlenül változtatható a vezérmű tengely elforgatásával.
Miért nem V8? Szerettem volna egy “szelídebb” lovat magam alá így 50-hez közel. Tudod nyugisan krúzolni a naplementében a csajommal. Ez annyira romantikus.
Aztán jött a 2019-es Levelek – V8 Fanatics és sz@rtam a romantikára.
Bementem a pályára “driftelni”. Na az minden volt csak nem drift, inkább amolyan “donuts” azaz fánk, ahogy az államokban nevezik. Magyarán nyomtam a gázt mint süket a csengőt, a paci meg túl és alulkormányozottság között vergődve égette a hátsó gumikat. Valóban sokat kell gyakorolni, nem egyszerű mutatvány, igaz akkor a Mustangom kb. 2 hete volt meg, nem csoda hogy nem igazán sikerült betörni a vadlovat. A nézőközönségnek tetszett, még tapsoltak is, videókat visszanézve vannak egészen vállalható részek, de belül éreztem hogy ez még nem az igazi. Sokat gyakoroltam, össze kellett vele szokni. Kicsit olyan mint a bringázás szerintem. Megtanulod aztán amikor azt hiszed hogy tudsz is bringázni, aztán tanyázol egy nagyot. V6 vagy V8 ? Szőke vagy barna? Fehér vagy Fekete? – örök kérdés marad 🙂
Egy alkalommal volt szerencsém vezetni a Laci Ford Mustang GT 2008 (Kismennydörgés) -ét, ami papíron lóerőben nagyjából hasonló teljesítményű, de nyomatékban sokkal nagyobb. Élményben a V6 hoz viszonyítva azt tudom mondani hogy sokkal realisztikusabb, ezt valóban fogni kell, sokkal vadabb mint a V6, nem átlag sofőrnek való darab. Az az igazi amerikai vas. Nem simítja ki, nem nyeli el az út egyenetlenségeit, érezni ahogy dolgozik a V8, egyszóval nagyon adja. Na és a hangja, az valami brutál…. Fej fej mellett 100 Km/h-ig rendben is volt a menet, de utána megjött a 4.6 V8 GT nyomatéka, igen az a fránya + 2 henger, szóval kúpolás volt…. Nem mondom hogy ezek után vágytam volna egy V8-ra, de titokban gondoltam rá:) A 6-gen V6 hozzá képest olyan “smooth ride” kényelmes sima, nyugis élményt ad, ami talán majd 20 év múlva nyugdíjasként talán egészen elviselhető lesz majd. Olyan mai sofőrnek való, mindenféle extrákkal teli mint pl. távindítás ami nagyon fancy, ha menőzni akarsz. Ugyanakkor megvan benne a kellő erő, gyári 309 Le azért nem mondható kevésnek. Félreértés ne essék, imádom ezt a fehér lovat, imádok minden percet amit együtt töltünk, de ideje volt utána nézni, hogy hogyan lehetne még jobban meg vadítani.
Ezzel elkezdődött a V6 tuning. Már benne volt egy Kipufogó Hangmodul, ami eléggé érdekes olykor megtévesztően dögös V8 szerű rotyogást ad ki magából, de az avatott fülek hamar kiszúrták, hogy nem az. Ezért a gyári hátsó dobot lecseréltem egy “straight pipe”-ra, ergo kapott egy nyitott kipufogót, így már hallani lehetett a 3.7 literes motor szépen muzsikáló hangját, ezen felül a hanggenerátort hozzá hangolva már rendes “mocsok dög” hangja lett. Továbbá kapott egy MPT Extreme chip tuningot, ami kb 35-40 LE-t adott hozzá a meglévő 309 lóerőhöz. A tuning a váltót is átírta, sokkal gyorsabban vált, illetve tovább hagyja magasabb fordulaton a motort pörögni. A gázadásra prompt reagál, a gyári beállításokhoz képest masszívan érezhető a különbség. Hogy hívják az idegbeteg lovat? PszichoPata. Ez kicsit erős, de bizony nagyon is megvadult a paci. Viccet félretéve bizony volt egy pár alkalom amikor nem rajtam múlott a dolog, dobálta a hátsóját, meg kellett tanulni féken tartani. Nem tudom meg van-e az az érzés, amikor jön egy balkanyar és erős késztetést érzel arra, hogy oda lépj neki és Ő kitegye a seggét. Na Ő kiteszi, nem kicsit, nagyon.Olykor viccből visszaállítom a gyári beállításokat, majdani nyugger időkre hajazva, ez kb. fél napig tart, mert egyszerűen elviselhetetlen a lomhasága. Aztán kb.10 perc alatt visszatöltöm az Extreme Racing tune-t és megjön az erő. Eddigi legjobb rekordom 5.6mp / 100 kmh, ami szvsz teljesen rendben is van egy sima szívócső befecskendezéses motornál. Elviekben ki lehetne hozni többet is belőle mondjuk pl. turbóval, (400 – 450 Le) de minek…..
Burn out – Line lock
Bal láb féken – jobb láb gázon és yess! – égeti a gumikat. Nem az igazi, de csak azért nem mert a 6.-gen V8-ban benne van a “gombnyomásra” lehetsz vagány funkció, ami szoftveresen vezérli az ABS-t azaz 15 mp-ig befékezi az első kerekeket, miközben a hátsó kerekek szabadon forognak. (nem kell bal láb a fékre kényelem mi? )Hosszas keresgélés után (egy orosz fazon fórum bejegyzése alapján) a V8-ban található Track apps menü – Line Lock funkcióját sikerült az ABS modulra felprogramozni, ergo az autó hardveresen tudta ezt a funkciót, csak szoftveresen nem volt benne. Megvallom kicsit paráztam a procedúra során, mivel könnyen téglát csinálhat az ember az ECU-bol…de szerencsére sikeres volt a firmware frissítés.
Mivel szeretek barkácsolni ezért az olajcserével nem kell szervizbe mennem, kisebb javításokat otthon is el tudok végezni, viszonylag egyszerű szerkezet, ha meg elakadok akkor youtube vagy fórum.
Ami miatt a V6-ot választottam: rengeteg US fórumot olvastam hónapokkal azelőtt mielőtt megvásároltam a vasat. Az egyik legmegbízhatóbb “bullet proof” golyóálló motornak tartják, 300 – 400.000 mérföldeket mennek, kisebb javításokkal mint pl. vízpumpa, generátor, kopó alkatrészek stb. csere, a kötelező szerviz mellett. Az USA-ban nagyon népszerű a V6, napi használatra kiváló, a gépkocsi kölcsönzők nagy favoritja, viszonylag alacsony fogyasztás, strapabíró motor. Fogyasztás. Teszteltem, igaz 90 kmh tempomattal 6.6L/100-as fogyasztást sikerült elérnem. Egyszer. Dögunalom. Semmi értelme. (lsd fotó).
Az én vezetési stílusomban 12 – 16L/100. Ha csak azért venne valaki V6-ot mert hogy az kevesebbet fogyaszt, hát nem fog, kéri bizony a benyát ha nyomod neki.
Imádat van, szeretem a formavilágát, az egyszerűségét, a megjelenését. Alázat is kell hogy legyen, mert ha nem fogod, bizony Ő is tud büntetni, a történteket meg elemezgetheted az árokban.A Mustang nem csak egy autó, hanem egy életérzés, szerelem és olykor terápia.
Megnéznéd élőben is?
Akkor ne hagyd ki a következő találkozónkat:
Nézz szét a V8 Fanatics garázsban: V8 Dream Team.