Barion Pixel

Zoli / FORD Mustang 2008

5. generációs Mustang GT Premium 2008-ból mindig egy kiváló alap volt egészen egyedi megvalósításokhoz. Szülőföldjén két egyforma példány valószínűleg csak addig létezik, amíg kigurul a szalonból. Az utólagos külső, belső, motorikus és felfüggesztésen való módosításoknak hála több mint 3000 alkatrésszel módosítható egyedileg az S197 alapokra épült Mustang.

Az autó megjelenése után a Ford 3V SOHC Modular 4 éven keresztül képviseltette magát az amerikai piacon kapható legjobb 10 motorral szerelt jármű ranglistáján. Első generációja 305, majd 2008-tól 318 lóerős kivitelben volt elérhető A V8-as változat.
(https://en.wikipedia.org/wiki/Ward%27s_10_Best_Engines)
Alumínium blokk és hengerfej 3 szeleppel, közös vezérmű tengelyekkel. 90 fokos V-motor 4606 köbcenti, a dugattyú átmérője és lökete közel azonos. Egyéb variációi megtalálhatók a Ford Crown Victoria és F150 modellekben is.

Az autó Texas-ból érkezett így szerencsére időjárás okozta rozsda elkerülte, ami köszönhető részben az Államokban elterjedt jó szokásnak, a karosszéria cink-foszfát fürdőztetésének is a gyártás során.

Az autó megvételekor 2018-ban egy célom volt, elkerülni az európai tucatgyártás selejt és alulméretezett alkatrészeit. Jobb kormányos japán autót ekkor már nem lehetett átalakítani, így ennél a formánál ragadtam le.
Az 5 év alatt a következő hibákkal szembesültem:
-bal hátsó lengéscsillapító
-bal első kerékcsapágy
-jobb hátsó fékmunkahenger karmantyúja eresztett
Ezen kívül csak a kötelező időszakos alkatrészek pótlására volt gondom, úgy mint:
Olajok, szűrők, gyertyák, vízpumpa, fagyálló, akku.

Az autó és a gazdája közti kapcsolatot illetően 2 irányzat valósulhat meg.
1. munkás autó, akkor költünk rá mikor már nagyon muszáj és zenével sem nyomható el egy épp mennybe menő alkatrész zaja,
2. az az autó, ami értéket képvisel és minden befektetett alkatrész és munkaóra megtérül benne. Jelenleg a vételár másfélszeresét lehet belőle kihozni az elmúlt éveknek és a csökkenő példányszámnak köszönhetően. Talán az is közrejátszik, hogy az autó fele új, de erről később.

De mire is gondolok?
Az autó „papíros” szerelőt még nem látott és nem is fog. Ez nem véletlen, elviszem 1 hibával, 3 másikkal tér haza, kis karc itt, horpadás ott, tipikus. Általában csak kipróbálni akarják, nem megjavítani, ha mégis, akkor jó drágán, ami az időt is jelenti. Kerékagy 43 ezer, 8db NGK irídium gyertya 28 ezer, 8db trafó 72 ezer és még sorolhatnám. Újabb autóknál ezen költségek minimum a duplájáról indulnak. Szeretem tudni, ha valami rossz, akkor cserélve lett, és az van benne ami. Sok esetben került bele utólagos alkatrész, nem mintha a gyári nem lenne megfelelő, de ha valami egyedi és összhangban van csak javíthat a helyzeten. 2004-ben úgy gondolták a Ford-nál, kell egy autó, ami a Mustang megfakult hírét visszahozza és ismét profitot lehet termelni a típusból. Részben sikerült, részben nem. Az eladások az egekbe szöktek, mindenki várt egy hasonló kaliberű autót, ami a kornak megfelelően kicsit új, de mégis a régi korok formáját hivatott megidézni. A vételár alacsonyan tartásása a következőkben nyilvánult meg: olcsó McPherson futómű elől, híd hátul egy panhard rúddal támasztva mint a Willys Jeep esetében 1955-ben, alulméretezett úszónyerges tárcsafékek.
Itt az ok, miért ne tegyük jobbá?
Ezen az elven jutottam odáig, bármi kopó alkatrész igény merül fel, kétszer megnézem mi megy bele vissza.

Jöjjenek a képek, egyedi megoldások, megfakult alkatrészek felújítása.

A „Cold Air kit” üvegszálból készült, de nem a végleges megoldás. Idővel azonos méretben készülni fog egy új cső, ami karbon-kevlár hibrid megoldás lesz. Egy még egyedibb megjelenés érdekében.

Az akku sarukat illetően szükség volt további leágazásokra igényesen. Egy SoundStream digitális 5 csatornás erősítő lapul hátul egy egyedileg épített MDF-üvegszál mélyládával, amibe 12”-os Focal hangszóró került. A 4db 5×7-es ovál hangszóró is cserélve lett, szintén Focal-ra.

Az apróbb és nagyobb cserés dolgok, a teljesség igénye nélkül:
-BC Racing RM állítható drift futómű, állítható panhard és egyedi határolók
-hátul egyedi gyártású stabilizátor „pálca” 7075-ös aluból, stab. rudak és elemei poliuretán szilentekkel
-elől Aston Martin féktárcsa egy 2015-ös Mustang nyergével, másfél hét faragással, nyeregből, konzolból, felniből. De a lényeg, hogy némi spacer-rel felment és elfordul 🙂 A váltós felnivel sokkal kényelmesebb, König Ampliform.
-hátul GT500 tárcsák +7075-ös aluból konzol a féknyeregnek
-Ford Racing vízpumpa, hűtött difi fedél hőmérővel és utólagos motorháztető gázrugók
-Kooks hosszú leömlők, H-pipe, Pypebomb végekkel
-RTR trafók, NGK Iridium gyertyák
-Volvo 30lbs injektorok +Jetronic adapter
-Mishimoto cooler és szervóolaj hűtő
-SCT ECU tuning 100-as oktánra és optimalizálás a megváltozott paraméterek miatt
-line lock beszerelés alatt

Látványilag:
-saját gyártású futófényes hátsó lámpák programozott mikrovezérlővel és programfutás védelemmel
-saját gyártású karbon szárny
-saját gyártású első rács és airbrush festett embléma
-RTR emblémák
-saját gyártású rozsdamentes „hood pin”
-2012 utáni visszapillantók
-hátsó ablak takarók
-üvegszálas diffúzor
-saját gyártású alsó légbeömlő rács egyesével nagyobbra fúrva a kavicsok ellen (~780 furat)
-Foose limitált kiadású váltógomb némi belső módosítással, műszerekkel
-saját gyártású szivargyújtó dugasz

A leírtak mellé elég nehéz volt képet keresnem, ami éppen az aktuális állapotot tükrözi. A régiek jók, de másképp néz ki minden. Ez alól nem kivétel a tizenegyedjére megírt motorvezérlő sem. Igen, így jár az, aki magának tanulja ki a mesterséget és lépésről lépésre halad, hol lehet egy kicsit jobbá tenni az elképzelést. Összességében az előny nálam van, bármi későbbi alkatrész korrigálást igényel, a munka helyben elvégezhető, ingyen, hibakeresés esetén elég egy próbakör és egy adatrögzítés házilag.

Pár elképzelés még hátra van, mind alkatrészileg, mind külső módosításban. Utóbbinál mindig is elvetettem a rendelhető tömegcikkek lehetőségét. Egy idő után mindenkinek unalmas, nem jönnek össze sehogy a hézagok, százezrek pár deka elvetemedett műanyagért, mellém áll egy ugyan olyan, ez egyszerűen nem erről szól.
Hogy csinálnék-e neked is? Nagy valószínűséggel nem, időben nem kifizetődő. Akadnak persze kivételek, de ha valami egyedi, annak sehol nincsen párja.

Megnéznéd élőben is?
Akkor ne hagyd ki a következő találkozónkat:

Nézz szét a V8 Fanatics garázsban: V8 Dream Team.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük