V8 Fanatics Szabolcsi túra 2018 05 20
Jelentem ez a túra is jól sikerült, bánhatja aki nem jött velünk. Ahogy előre is jeleztük most a hangsúly a közös guruláson, bandázáson volt. Első úticélunk Tiszavasvári volt, ahol felvettük Norbi barátunkat és egyúttal felszenteltük és megáldottuk az új Póniját. Ezután Tiszadadán az Öreg Halász Csárdában elfogyasztottunk egy finom ebédet, egyúttal megünnepeltük a pont ma 58 éves Catalinát. Ebéd után megnéztük a Tiszadobi Andrássy kastélyt, majd átgurultunk a Muhi csata emlékművéhez. Ha már ott jártunk megpróbáltuk az összes parton lévő kavicsot visszadobálni a Nyékládházi bányatóba. (nem sikerült) Hazafelé a túrát egy Nagycserkeszi fagyizással zártuk.